Himzés

Buzsáki hímzés

 

Buzsákon három hímzésfajta ismert, a vézás, a boszorkányos, és a rátétes, más nevén „bécsis” hímzés. 

 

Az eredeti vézás hímzés vászonra készül, piros-fekete illetve piros-kék fonallal töltik ki az előzőleg grafitceruzával megrajzolt motívumokat.

 

A községben több úgynevezett „rajzolóasszony” van, akik a hímző asszonyok részére megrendelésre előrajzolják a motívumokat.

A vézás hímzés leggyakoribb motívumai a rózsa, a katykaringó, a hajó, a csibeláb, a lánc és a legyező.

Mivel ezek a kézimunkák elsősorban eladásra készülnek, egyre inkább figyelembe veszik a készítők a vevők igényeit, ezért gyakran találkozunk fehér illetve színes napszövetre fehér vagy az eredetitől eltérő színes fonallal varrt hímzésekkel is. 

 

 

 

 

 

 

 

 

A boszorkányos hímzés eredete a régi úri hímzésre vezethető vissza.

A kézimunkát előrajzolt minta szerint a rajzolás vonalán láncöltésekkel körbevarrják, utána töltik ki magát a mintát „boszorkányos” öltéssel.

Valamikor fehér vászonra varrták a tulipán, rózsa, bimbó, nefelejcs, levél mintákkal, különböző színű fonallal, az alapot pedig kitöltötték fekete színnel, szintén boszorkányos öltésekkel. Így a kézimunka úgy nézett ki, mintha fekete alapra készült volna. Rengeteg időt és fonalat igényelt, emiatt napjainkra csak egy-két darab lelhető fel a szekrények mélyén a fekete háttérrel kivarrt kézimunkák közül. 

  

 

 

A rátétes, vagy ahogy itt hívják „bécsis” az egyik legismertebb buzsáki hímzésfajta.

A motívum előrajzolás nélküli kivágása, valamint a kivágott anyag ráfércelése és a másik anyagra való apró, szinte láthatatlan öltésekkel való rávarrása nagy figyelmet és szakértelmet igényel.

Az alkalmazott motívumok nagyon sok változáson estek át az elmúlt évtizedek során.

Kezdetben halotti és gyermekágyas lepedőkön találkoztunk ezzel a hímzéstechnikával. A régi hímzéseken a motívumok igen esetlegesek, az alkalmazott minták esztétikai megjelenése közel állt a régi konyhák polcainak papírkivágásos csíkdíszeihez.

A régi piros csigavonalas hímzés a XIX. sz. végére szinte teljesen feledésbe merült, a korábbiakkal ellentétben ruháikon sem alkalmazták sehol. Ha megnézzük a XIX. sz. végi halottas lepedőket, a szőttesmintát keretező rátét motívumai nagyon elnagyolt, kezdetleges mintasorok, valóban a papírkivágás egyszerű motívumai elevenednek meg rajtuk. A XX. század elején már csodálatos darabok láttak napvilágot, amelyek már a vágóasszonyok finom ízlésvilágát tükrözik.

Az egyszerű mintákat felváltották a bonyolult, művészi kidolgozású virágok, levelek, indák, melyek az ágyterítők mellett a megrendelésre készülő tüll alapanyagú sálakra, ruhákra is felkerültek.

A rátét anyagát – mely piros, kék, vagy fehér színű batiszt, - szimmetrikusan összehajtják 2, esetleg 4 részre, majd előrajzolás nélkül ollóval virág, esetleg virág - és állatmotívumokat vágnak ki. Aztán kiterítve a rávarrandó alapra – vászon, sifon, vagy tüll anyagra – fércelik, majd a tűvel aláfordított mintaszéleket finoman, gondosan, apró öltésekkel körülvarrják. Leggyakoribb motívumai a szegfű, labdarózsa, árvácska, tulipán, cakni, levél, katykaringók, páva, szarvas.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ma már nagyon kevesen készítik, hiszen nagyon kevesen élnek már az ún. „vágóasszonyok”. Mindhárom hímzésfajta legszebb darabjai a Faluház állandó hímzéskiállításán tekinthetők meg